Archive for március, 2010

Eladási árak átszámolása bevételezéskor

Teller 1 Comment »

Haszonkulcs paraméterek segítségével előírhatjuk a Teller programnak, hogy bevételezéskor automatikusan átszámolja az eladási árakat.
Vannak olyan cégek, amelyek időszakra árlistát bocsátanak ki (ez alatt az idő alatt az eladási árak nem változnak, még akkor sem, ha a beszerzési árak csökkenek, vagy nőnek (számukra a Többszörös ármódosítás ablak a segítség, hiszen bármikor a beszerzési árakhoz lehet módosítani az összes árat).
Vannak viszont olyan cégek is, ahol viszonylag kis árrés található a forgalmazott termékeken, ezért a legkisebb beszerzési ár változására azonnal módosítaniuk kell az eladási árakat is (folyamatosan változik az eladási ár, attól függően, hogy mennyiért veszik). A beszerzés után egyből át kellene nézni az összes eladási árat, és módosítani, ahol szükséges. Ezt segíteni található a programban az automatikus haszonkulcs módosítás.
Nézzük át ezt a viszonylag bonyolult, de nagyon hasznos szolgáltatását a programnak (v.3.06 verziótól):

Haszonkulcs paramétereket megadhatunk(az általánostól az egyedi-ig) :
Programra (beállítások ablak\Árlista), ezzel egy globális haszonkulcs kezelést írhatunk elő
Árlistára (Árlista\Árlista típusok), itt egy konkrét árlistára adhatunk meg paramétereket
Termékcsoportra (Termék\Termékcsoport)
Termék\Terméktörzs Eladási árak lapon egy konkrét termékre adhatjuk meg

Ha a programra adjuk meg a paramétereket, akkor az mindenre érvényes lesz, ha csak egy árlistára, akkor az csak abban az árlistában fog érvényesülni. Ha egy termékcsoportra, akkor azok a haszonkulcs paraméterek a csoportban szereplő összes termékre vonatkozik. Míg egy terméknél megadott paraméterek, csak arra a termékre írnak elő szabályokat.

Először nézzük át, milyen paraméterek adhatóak meg(az összes helyen ugyanazokat adhatjuk meg, a programnak, árlistáknak, termékcsoportoknak és termékeknek is, mind külön szabályozható):
-Nincs automatikus haszonkulcs átszámítás, ez az alapértelmezett érték (mikor hasznos ez? Ha azt akarjuk, hogy egy magasabb szinten megadott paraméterek alapján kerüljenek az árak kiszámításra. Pl. termékeknél, termékcsoportoknál, árlistáknál ez van megadva, és csak a programnál van a számítás megadva, akkor az fog érvényesülésre jutni. Mivel az alacsonyabbtól a magasabb szint felé kerül a számítás figyelembe véve, de csak az első számítás paraméterei lesznek figyelembe véve. Tehát ha egy terméknél megadunk számítási módokat, akkor az, ha nem adunk meg, de a termékcsoportnál igen, akkor az, ha csak az árlista szintjén adunk meg paramétereket, akkor az, ha a program szintjén, akkor pedig az.
-Tilos az automatikus árkiszámolás. Ezt akkor kell megadnunk, ha az általános szabályozás alatt egy részcsoportot ki akarunk venni a számításból. Pl. programban előírunk kötelezően 20% árrést, de a szolgáltatások termékcsoportnál tiltást állítunk be, ezért itt soha nem kerül átszámításra az eladási ár.
-Automatikus számítás a megadott paraméterek alapján, nézzük át, ezek mik:
a. kötelező árrés, az aktuális beszerzési árhoz képest adott árréssel kerül kiszámításra az eladási ár
b. minimum és maximum árrés. Itt csak akkor kerül átszámításra az eladási ár, ha túl kicsi lenne az árrésünk (mert túl drágán vettünk valamit), vagy túl nagy lenne az árrésünk (mert túl olcsón vettünk valamit)
c. kerekitési paraméterek. Az a, vagy b. alapján újraszámolt eladási árak milyen kerekítés alapján legyenek kiszámítva (nettó, bruttó árakra egész, öt, tíz, és százas kerekítési szabályokat alkalmazhatunk)

Mikor kerülnek ezek a szabályok érvényesítésre:
Bevételezéskor (számla, szállító) a véglegesítés után egy ablak jelenik meg, ahol a paraméterek segítségével kerülnek kiszámításra az új eladási áraink (amelyek a bevételezésben szerepeltek). Itt dönthetünk arról, hogy elfogadjuk a paraméterek által kiszámolt árakat, vagy akár módosíthatjuk is azokat, illetve dönthetünk róla, hogy mely módosítások történjenek meg és melyek nem. Ha ekkor ezzel nem kívánunk élni, akkor azt később is bármikor megtehetjük a Nyomtat\Eladási árak módosítása menüpont alól (bevételezés).

Ez így talán első olvasásra elég bonyolultnak tűnhet, ezért nézzünk pár példát:
1. Programra előírunk min.20%, és max 40% os árrést, így ha olcsóbban veszünk be, vagy túl drágán, akkor a program újrafogja számolni az eladási árainkat. Viszont a nagyker árlistának nem szeretnénk módosítani, ezért erre az árlistára tiltást teszünk.

2. Van néhány termékünk, amelyek beszerzési árai túlságosan változnak, ezért erre a termékcsoportra egy kötelező 20% árrést állítunk be. A többi helyen nem állítunk be semmit, mert azok az árak nem változnak.

3. Kettő termékcsoportunk van, az elsőre 10% árrést teszünk, a másikra 20% árrést. Így beszerzéskor automatikusan átszámításra kerülnek az eladási áraink, ha a beszerzési árak változnak.

4. Programra 25% kötelező árrést állítunk be, de van egy termékünk, amely megengedi a 32% os árrést, így erre ezt állítjuk be.

5. Van egy nagyker és egy kisker árlistánk. Azt szeretnénk ha a kisker árak változzanak meg egyből, ezért erre beállítjuk a 30%-os kötelező árrést, a nagyker árlistára pedig tiltást teszünk.

6. A programra 30%-os árrést állítunk be, viszont van két termékcsoportunk ami több figyelmet érdemel, a jobban fogyó, de olcsó termékcsoportra 25% árrést állítunk be, a drágább másik termékcsoportra pedig 40% árrést. A többi termékcsoprtra a programra beállított 30% árrés fog érvényesülni.

Tiltást bárhova tehetünk, az alatta levő termékek így nem kerülnek átszámításra. Pl. ha a programra teszünk tiltást, akkor semmi nem kerül átszámításra. Ha egy árlistára, akkor az abban levő árak nem változnak meg, ha termékcsoportra, akkor a csoportban levő összes termék ára nem kerül átszámításra. Ha csak egy termékre, akkor ennek a teméknek az eladási árait védhetjük meg az automatikus átszámítástól.

Otthoni szerverek nem csak otthonra

Biztonságtechnika, Hardver, Szoftverhasználat No Comments »

Akár kiscégek, akár otthoni felhasználásról van szó. 2-3gép esetén már sokszor gondot okoz az adatcsere, adatok folyamatos elérhetősége, kommunikáció stb. Van amikor észre kell venni, hogy cégünk, vagy kis otthoni hálózatunk már kisebb fejlesztésre szorul, munkánk csak hátráltatva van. Valami megoldás kellene, ami elfogadhatóan olcsó. Erre a célra hozták létre az úgynevezett „home szervereket”. Ezek kis fogyasztású (~30w) számítógépek, amelyekhez monitort nem is kell kapcsolni (billentyű, egér sem kell). És nem csak kis fogyasztásúak, hanem még olcsóak(!!) is. Általában 60ezer ft-tól már elérhetőek. Nem kell nagyban gondolkoznunk, ezek a kis szerverek kis hálózatok (otthoni, vagy kis cégek 2-5 számítógépes hálózatára teljesen megfelelnek).
Léteznek microsoft windows home serverrel előtelepített, vagy linuxos szerverek. Ezek jellemzői, hogy már eleve tartalmaznak olyan „cél” szoftvereket előkonfigurálva, amelyek alkalmassá teszik ilyen feladatokra.

Windows home server funkcionalitása (aki többet akar olvasni erről, az itt találja meg az ms home server blogját
-média szerver, tárolni és rendszerezni digitális médiáinkat (videó, kép, hang)
-Backup software, központosított adatmentés (naponta és automatikusan)
-Adat helyreállítás
-Dokumentum kezelés (nem csak otthonról, vagy az irodából lesznek elérhetőek az adat állományaink, hanem az internetről is, persze csak azok számára, akiknek ezt megengedjük
-Távoli hozzáférés, amely révén dokumentumokat oszthatunk meg másokkal, és egyszerűen üzemeltetetünk weboldalakat szerverünkön
-És még rengeteg „Add-ins”, amellyel bővíthetjük ezeket a funkciókat.

Linuxos home servereken (pl. HP Media Vault mv2120 Linux Server) is ezek funkciók elérhetőek. Amelyhez egyszerű használat párosul, nem kell linux konfigurálásával bajlódnunk, nem kell parancsokat ismernünk. Böngészőnkből állíthatjuk be a szerverünket.
Viszont itt sokkal több lehetőségünk van, többeket között könnyen alakíthatunk ki VPN szervert, levelező szervert, verziókövető rendszereket, és még sok egyebet..

Ma már a legtöbb gyártó (HP,Asus stb.) készít ilyen szervereket elfogadható áron, keressük a boltokba…

Elfogadható adatmentés

Biztonságtechnika, Szoftverhasználat 4 Comments »

Menteni kell!
-Egyik hiba: Sokan nem készítenek biztonsági mentést adataikról, vagy ritkán.
-Másik hiba: Nem megfelelő módon végzik a mentést. Például a helyi merevlemez egy másik mappájába, vagy a számítógépben levő másik merevlemezre végzik a mentést. Ennél már csak egyel jobb, ha cd, dvd-re mentünk. De hányan vizsgálják felül időszakonként, hogy az a backup média (pl. cd lemez) mikorra lesz megbízhatatlan, működésképtelen (amikor már nem fogunk róla adatot visszaállítani, cd/dvd lemezeknél ez elég gyorsan bekövetkezik)
-Harmadik hiba: a backup médiát (cd/dvd) a számítógép mellett, a laptop táskában tároljuk. Ha ellopják, leég, akkor biztos, hogy a mentéseket is elveszítjük.

-Persze van még egy rakat hiba, amit el lehet követni adatmentés terén(pl. nem megfelelő nyilvántartás, biztonság stb..), de ez általában kis és közepes cégeknél elhanyagolható..

Erre egy elfogadható mentési megoldás, az úgynevezett online mentések. Több ingyenes, de viszonylag olcsó (havi 2-3ezer) szolgáltató van az interneten. Akik rengeteg funkciót adnak e szolgáltatások mellé (biztonság, több számítógépen való használat, stb.). Vagy vannak olyan programok amelyekhez online tárhely jár, általában a program előfizetési idejére (pl. Norton 360), ezek is jó választások. Itt is elkötelezzük magunkat egy „szolgáltatás” irányában. Gmail esetében vannak olyan segédprogramok, amellyel egy könyvtár tartalmát folyamatosan menthetjük az email fiókunkba(egyszerű,kevés funkcióval,de a cél elérhető vele,van mentésünk)

Néhány ajánlott online mentés szolgáltató (2Gb ingyenes tárhely minden szolgáltatónál megtalálható):
-Dropbox (2Gb ingyenes tárhely, 9.9$ 50Gb, 19.99$ 100Gb tárhelyet ad rengeteg szolgáltatással, és részletes magyar nyelvű leírások is találhatóak, ajánlott magyar nyelvű ismertető itt és itt
-Mozy (2Gb ingyenes tárhely, MozyHome 4.95$ havonta, ami már korlátlan tárhelyet biztosít)
-SugarSync (30Gb 4.99$,60Gb 9.99$ havonta,100Gb 14.99$,250Gb 24.99$, található nálluk egy nagyon jó összehasonlító táblázat a legelterjedtebb szolgáltatókról, ezt érdemes megnézni)
-IDrive (2Gb ingyenes tárhely, 9.95$ 50Gb, 19.95$ 100Gb tárhely, demót lásd itt
-Vosi.biz (0-29,9$ havonta,attól függően, hogy miket veszünk igénybe és mennyi adatot mentünk)
-JungleDisk (amazontól, 5Gb-tól indul, 2$ havonta a personal szolgáltatásuk)
-Carbonite (itt nincs igyenes tárhely, itt éves előfizetési díj van 1év 54.95$ amiért korlátlan tárhelyet kapunk

Érdemes élnünk ezekkel az ingyenes szolgáltatásokkal, de látható, hogy viszonylag nagy mentési tárhelyet kapunk havonta szinte ingyen(3-4ezer ft). Ehhez automata, vagy időzitett mentő programokat kapunk, amelyekkel folyamatos mentésünk van, biztonságos helyen!

Milyen szolgáltatások hasznosak még számunkra, a mentésen kívül:
-A legtöbb helyen egy hónapra visszamenőleg meg tudjuk nézni egy file tartalmát, pl. ha átírtunk valamit egy excel állományban, akkor a változás előtti állapotot meg tudjuk még nézni, ez egy egyszerű verziókövetés..
-Platform függetlenség (linux, windows, macintosh, mobil)
-Hely független (a munkahelyen levő “mentett” dokumentumokat otthon is megtudjuk nézni), ezzel akár egy egyszerű csoportmunka környezet is kialakítható…, lásd a dropbox magyar leírását!

Akár ügyviteli programok adatbázisát is menthetjük ilyen rendszerrel! Mentsünk minél gyakrabban, és minél több helyre. Akkor jó egy mentés, ha automatikus és nem feledkezünk meg róla. Ezt ezekkel az online rendszerekkel elérhetjük – ezért nevezem ezeket elfogadható mentésnek…..

Gyors cikktörzs importálás, frissítés

Teller No Comments »

Vannak olyan cégek, akik kevés termékkel, szolgáltatással dolgoznak (pl. szervizek, fuvarozók, gyártók), viszont vannak olyan cégek is, akik több ezer cikkel dolgoznak. Ezeknek a cikkeknek a felvitele, karbantartása, a hozzá kapcsolódó beszerzési árak, eladási árak frissítése több ezer cikknél nem kis terhet ró ezekre a cégekre (több ezer terméknél ez akár több alkalmazott is csak ezzel foglalkozik napi nyolc órában) – ha erre nincs helyi informatikai megoldás.
Ha a beszállítók nem tudnak adni csak nyomtatott árlistát, cikktörzset, akkor ez nem nagyon kerülhető el. Bár ma már az OCR programok elég jó hatékonysággal ismernek fel szöveget, talán meg lehet próbálkozni egy lapolvasás, szövegfelismerés, majd ellenőrzéssel (az első próba alkalmával úgyis eldől, hogy ez járható folyamat-e).
A szerencsésebb cégek ezeket az adatokat megkapják valamilyen adatállományban (remélhetőleg ma már Ők vannak többen, a legjobb az lenne, ha minden rendszer kommunikálni tudna a másikkal, de ez még nagyon távoli jövő, és elég komoly állami szabályozást kívánna). Ezek a formátumok többsége konvertálható más formátumba. Talán az „XLS” formátum a legelterjedtebb, mivel ma már szinte az összes rendszer képes adatokat exportálni ebbe a formátumba. Számukra készítettünk egy speciális importálási lehetőséget a Teller rendszerünkbe.
„XLS” import sablonokat lehet készíteni (korlátlan számban), ahol meg lehet mondani, hogy melyik oszlop milyen adatot tartalmaz (egy adat akár több oszlopból is állhat). A sablont el lehet menteni, mondjuk a beszállító nevén. Majd a sablont kiválasztva, az „XLS” állomány betölthető a rendszerbe.
A betöltés lehet új, vagy módosítás. A termékneve, ha már létezik a rendszerben, akkor csak a többi adat kerül módosításra, ha még nem létezik, akkor pedig rögzítésre kerül, mint új termék. Az import tudja kezelni a beszerzési és eladási árakat is. Eladási árakat (ha nincs az import állományban), akkor egy szorzó segítségével tudjuk automatikusan módosítani.
Ezzel a módszerrel több ezer termék beolvasása, frissítése akár egy perc alatt is elvégezhető.

Folyamat leírása:
1. sablon létrehozása (Terméktörzs\Új gomb menü\Adatok importálása(XLS állományból). Ekkor kiválasztjuk az adatokat tartalmazó XLS állományt. Majd meg kell adnunk a beolvasáshoz szükséges sablon paramétereket

A sablont mentsük el olyan néven, ami az importált adatokat meghatározza (ez legtöbbször a beszállító neve). Az importált adatok előszőr egy táblázatban jelennek meg (itt még lehetőségünk van sorok törlésére, adatok átírására, vagy visszalépésre és a sablon módosítására).
2. Sablon használata. (Terméktörzs\Új gomb menü\Import,Update(XLS-ből sablon alapján). Kiválasztjuk a sablont, majd az XLS-adatok helyét megdjuk és már importálódnak is az adatok egy előnézet után.

Eddig is volt lehetőségünk adatok importálására CSV formátumból. De ez egy viszonylag kötött művelet volt. Először ki kellett exportálni az adatokat, hogy megtudjuk a CSV formátumát (az egyes oszlopok sorrendjét), majd ugyanilyen formátumú CSV-t kellett készítenünk az adatainkból, és az így elkészült adatokat tudtuk importálni. Ezt minden egyes importálásnál el kellett játszani. Viszont a XLS-import sablonok használatával reméljük sikerült az Önök munkáját gyorsítani.

css.php